Hedvig (9!)

2015. Aug. 26.

2006 forró augusztusának 24-ik napján késő este értünk haza nászutunkról Évivel. Tanszékvezetőm figyelmes törődésének köszönhetően nem kellett másnap bemennem a munkahelyemre, és megjelennem az államvizsgán, Nyitrán.

Így nem voltam ott, amikor az egyik diákunk, Malina Hedvig összeverve, feldagadt és vérző arccal, hátán a felirattal betámolygott a magyar tanszékre.

De ott voltam, amikor két héttel később a bizottság előtt vizsgázott. Kihúzta a kérdést, s mondta, hogy ha nem gond, készülés nélkül mondaná a feleletet. S mondta. Hibátlanul.

És ott voltam, amikor a szakdolgozatát védte: első gyermekét várva, magabiztosan és felkészülten zárta tanulmányait.

Hedvig tanár lett, és azóta két, – hamarosan három – gyermek édesanyja. Néha összefutottunk Szerdahelyen: az utcán köszöntem rá, a főposta épülete előtt, kisfiát tolta babakocsiban; egyszer pedig a kedvenc éttermemben láttam...

Személyesen sosem volt módunk a történtekről bővebben beszélgetni. Pedig elmondtam volna Neki, hogy sokat tanultam Tőle: kitartást, erőt, eleganciát...

Mert Tőle tanultam azt, hogyan kell méltósággal kiállni az igazság mellett. És azt, hogy hogyan kell egy arrogáns hatalommal szemben védeni a szeretteinket: még ha hazát is kell cserélni érte...

És arra is ő tanított – nem középiskolás fokon – hogy szlovákiai magyarként hogyan álljunk helyt: mi, emberként élni próbálók...

A cinikus hatalom szeptemberben hamis vallomástétel és hamis eskü bűntette miatt bíróság elé állítja Hedviget; a tárgyalást a harmadik gyermeke születésre időzítették. Nem meglepő. Hiszen itt, Abszurdisztánban, kicsiny hazánkban az elmúlt kilenc évben nem sok minden változott: Jusztícia mérlege még mindig (KALI)ŇálKás, karja bénán fityeg, ki(FICO)modva...

Jó lenne tehát, ha az újonnan átadott tűzoltó autókban parádézók sem felednék: a mostani szlovák belügyminiszter ugyanaz, aki Hedviget bűnösnek kiáltotta!

Tudom, a politika az egyezség tudománya. De van, akivel és amivel nem lehet kiegyezni.

(Hedvigért. Magunkért.)

További cikkek

Nem lehet könnyű a miniszterek sora ebben az miniszterelnöki primadonnizmussal megáldott vírusidőben. Kiemelten nehéz lehet oktatási miniszterként oldani a sok gubancot: hisz’...
Sorra dőlnek ki a csontvázak a Fico-kabinet(ek) szekrényéből. Néhány napja a „Viharos” gyorsasággal rács mögé került Majmocska, vagyis Monika Jankovská, volt igazságügyi...