...ció, applikáció!

2017. Jan. 24.

A szlovák és a szlovákiai magyar nyelvű sajtóban meglehetősen nagy, de nem éppen pozitív visszhangot keltett egy, a közlekedési minisztérium megrendelésére készült, személyesen Érsek Árpád jelenlegi miniszter által átadott, közlekedési információkat tartalmazó új weboldal és mobiltelefonos applikáció.

A negatív visszhangot nem is annyira maga az applikáció, hanem annak ­– egyszerű halandók számára nehezen elképzelhető – tizennégymillió kétszázezer eurós ára váltotta ki. De ezt a szlovák sajtó alaposan kivesézte. Mi a jó oldalát emeljük ki a dolognak.

Az applikáció és weboldal készítői - Szlovákiában meglepő módon – rólunk, magyar anyanyelvű polgárokról sem feledkeztek meg. Most tekintsünk el a honlapon tenyésző nyelvtani hibáktól, többek közt a magyar nyelvű változatban is szlovákul feltüntetett földrajzi nevektől – mert ezek könnyedén javítható dolgok, a Google minden magyar helységnevet ingyenesen biztosít.  

Nem tudjuk ugyan, hogy az előző kormány idején indult projektben a magyar nyelvű változatot eleve tervezték-e elkészíteni, vagy Érsek Árpád utasítására került bele utólag – ha igen, akkor ezért egy hatalmas pirospont jár a miniszter úrnak. Ritka eset az ilyen.

Itt van például a slov-lex.sk oldal, a Szlovák Köztársaság elektronikus közlönye, törvénytára, amelyet szintén nem kevés európai pénzből tavalyelőtt indítottak útjára. A vonatkozó törvény előkészítése során az MKP, Ondrej Dostál pártjával, és civil szervezetekkel összefogva javaslatokat nyújtott be. Többek között azt kértük, hogy a fontosabb jogszabályok szövegeit a kisebbségek nyelvein is tegyék közzé, ahogy ezt az állam vállalta a nyelvi karta ratifikálásakor a magyar, ukrán és ruszin nyelvre vonatkozóan.

Tárgyaltunk is az igazságügyi minisztériummal, amelynek során az akkori miniszter készségesen elismerte, hogy itt nemzetközi szerződés sérelme áll fenn másfél évtizede, és meg is ígérte, hogy amint a kisebbségi kormánybiztostól hitelesített fordításokat kapnak, elérhetővé teszik azokat a slov-lex.sk oldalon. Azóta kormányváltás történt, mindkét pozícióban immár magyar ember vagy legalábbis a kisebbségek szlovák barátja ül, így az MKP hamarosan még egy kört fut ebben a témában, és levelet írunk Žitňanská miniszter asszonynak. Választ természetesen nem várunk , végül is nem az illem a lényeg, elég nekünk, ha megoldják a dolgot.

Mert mindig jobb, ha válasz nélkül megoldják, mintha olyan választ adnak, mint Andrej Kiska köztársasági elnök úr, aki azt a kérést, hogy az elnöki honlap kisebbségi nyelveken is elérhető legyen, olyan sovén cinizmussal pattintotta le magáról, hogy azt még közvetlen elődje is megirigyelhette volna. Úgymond azért nem teszik elérhetővé kisebbségi nyelven a honlapot, nehogy diszkriminálják a kisebbségeket. Szerintük a kisebbségeket nem az diszkriminálja, hogy a nyelvükön nem elérhető valami, hanem az, ha valamelyik kisebbség nyelvén igen, a másikén pedig nem. Ebben az országban poprádi szemmel nézve ugyanis úgy tűnik, hogy diszkrimináció a többségi szlovákok és a kisebbségek között nem, a népesebb kisebbségek és a kevésbé népesek között annál inkább előfordulhat, amit kerülni kell. Valamilyen kisebbséget pedig mindig találnak, amelyik nyelvére nem akad fordító.

Némi keserű elégtétellel állapíthatjuk meg egyébként, hogy az MKP fenntartásai a köztársaságielnök-választás második fordulója előtt – amiért annak idején az MKP hideget-meleget kapott – sajnos, nem voltak megalapozatlanok.  Bár azt mondják, hogy a hála nem politikai kategória, de azért, ha a választóival szemben követi el a politikus – a választási eredmények térképét nézve – a kiskai hálátlanság párját ritkítja.

Térjünk vissza az applikációhoz, pontosabban a működtetési költségeihez: ez a hírek szerint másfél millió eurót tesz ki évente. A jelenlegi miniszter ugyan nem bűnös a méregdrága applikáció elkészíttetésében, viszont a működtetésébe már beleszólhat. A felelősség innentől már az övé, akárcsak azért is, hogy az elődje idején esetleg elkövetett visszaélésekért a felelősségre vonás megtörténjen.

Az már viszont csak költői kérdés, hogy ha másfél millió eurót évente el lehet költeni egy informatikai alkalmazásra – amelynek szolgáltatásai a hozzáértők szerint nagyrészt ingyenesen is elérhetőek voltak más alkalmazásokban –, akkor vajon lehet-e pénzhiányra hivatkozva a kisebbségi nyelvhasználatot nem biztosítani az elektronikus ügyintézésben, és ezzel törvényt is sérteni a slovensko.sk oldal esetében?

De befejezésül egy aggodalmamat hadd osszam meg a kedves olvasókkal, legutóbb ugyanis kicsit furcsán nyilatkozott Érsek miniszter úr a Pátria rádióban. Nyilatkozatának egyébként elsőre őszintén megörültem, ugyanis megtudtam, hogy a várt tollvonás már megtörtént, elmondása szerint első körben 54 vasútállomáson hamarosan kikerül a magyar nyelvű tábla.

Az viszont, hogy nem tájékoztat bennünket, egyszerű földi halandókat az aláírt megoldás tartalmáról, meglehetősen visszás eljárás. Nem is értem, hogy a riporter nem sikoltott egy nagyot, amikor a politikus „meglepetésnek” szánja azt, ami mindannyiunkra tartozik. Talán felhívhatta volna a miniszter figyelmét arra, hogy kész helyzetek elé állítani az érintetteket, kizárni őket a megoldás megvitatásából, kabinetpolitikát folytatni, meglepni ajándékokkal az alattvalókat, bizony esetleg érezheti ő királyságnak, de nem ez a demokráció.

És különösen veszélyes, ha ezzel precedenst teremtünk, mert milyen alapon kritizáljuk majd mi, kisebbséghez tartozók a következő kormányokat, ha majd rólunk, nélkülünk hoznak döntéseket, miközben magunk is így csináltuk.

 

További cikkek

Nem lehet könnyű a miniszterek sora ebben az miniszterelnöki primadonnizmussal megáldott vírusidőben. Kiemelten nehéz lehet oktatási miniszterként oldani a sok gubancot: hisz’...
Sorra dőlnek ki a csontvázak a Fico-kabinet(ek) szekrényéből. Néhány napja a „Viharos” gyorsasággal rács mögé került Majmocska, vagyis Monika Jankovská, volt igazságügyi...