Szeptember elseje az Alkotmány ünnepe Szlovákiában. Ha egészen őszinték akarunk lenni, nekünk, akik a határ mentén élünk, a vele járó munkaszüneti nap legtöbbször magyarországi kiruccanást jelentett az iskolakezdéshez még hiányzó apróságok beszerzése céljából. (Az idén ez bizonyosan elmarad). Kevesen forgatják át a Szlovák Köztársaság Alkotmányát annak ünnepnapján, pedig kétségkívül érdekes olvasmány. Persze a felvidéki magyarok többsége, ha mégis részánja magát, már a Preambulumnál azzal szembesülhet: ez a szöveg nem feltétlenül neki, róla, hozzá szól... A nemzetállami alapvetést, másodrendűségünk törvénybe iktatását ez idáig egyetlen kormány sem tartotta fontosnak korrigálni.
De az Alkotmány ezen túl is rögzít jónéhány fontos dolgot, pl. az 5. cikkely szerint senki nem fosztható meg akarata ellenére a Szlovák Köztársaság állampolgárságától. Ehhez képest mégis. Pedig külön fejezet szól az Alkotmánybíróságról is, amely az állampolgársági ügyben „nem tudott” döntést hozni.
A 7.a cikkely rögzíti: a Szlovák Köztársaság támogatja a külföldön élő szlovákok nemzeti öntudatát és kulturális önazonosságát, támogatja az e célból létrehozott intézményeiket, és kapcsolattartásukat az anyaországgal. Nagyon helyesen. Miért kell hát nekünk folyamatosan magyarázkodni, ha Magyarország Kormánya ugyanígy jár el velünk kapcsolatban? Hogy a mérték és az érték nem összehasonlítható? Nos, ez tény, de ezen kizárólag a mindenkori szlovák kormány tud változtatni, ha akar.
A 12. cikkelyben foglaltak szerint mindenkinek joga van szabadon dönteni nemzetiségéről. Tilos bármifajta befolyásolás e döntés meghozatala során, és bármifajta nyomásgyakorlás, amely az elnemzetietlenítéshez vezet. Vajon az óvodáskori tökéletes szlováknyelvtudás, vagy egyáltalán a szlováktudás, mint a társadalmi érvényesülés egyedüli letéteménye mennyire segíti elő ezen alkotmányos jogunk betartását? Ha nem beszéled tökéletesen az államnyelvet, lehetsz-e még tisztességes ember, urambocsá` állampolgár?
A 19. cikkely szerint mindenkinek joga van emberi méltósága, személyes becsülete, jó híre és jó neve védelméhez és mindenkinek joga van a magán- és családi életébe történő jogtalan beavatkozás elleni védelemhez. Ezt azoktól sem kellene elvitatni, akik a jelen társadalmi, emberi viszonyai közt sem restek közszereplést vállani. Az emberi méltóság nem kabát, amit a ruhatárban vagy az öltözőben hagyunk, amíg a társadalom színpadán állunk.
A negyedik szakasz 33. cikkelye rögzíti: senkinek nem válhat hátrányára a nemzetiségi kisebbséghez vagy etnikai csoporthoz való tartozás. Igaz, azt nem teszti hozzá: előnyére sem. Pedig mennyivel könnyebb lenne a nemzeti közösségünkön többször számonkért az országhoz való lojalitást ténylegesen érezni a pozitív diszkrimináció legkisebb megnyilvánulása mellett.
Néha tényleg érdemes átforgatni az Alkotmányt. Talán eljön majd az az idő, hogy ünnepelni is tudjuk.
