Ez a hét (is) bővelkedett eseményekben. Volt magyarázkodás, tünti és – országszűrés bojkottálása esetén kilátásba helyezett – bünti.
Igen, volt egy rosszul kimondott mondat a szlovák miniszterelnök részéről, s arra rögvest zsigeri felhördülés is: mit mondott, hű azannya, mit mondott… Ugyan ezt már megértük 2014-ben, amikor megjelent Peter Oravec szlovák szlengszótára: a Slovník slangu a hovorovej slovenčiny (MAXDORF NAKLADATELSTVÍ, 2014) címet viselő nyelvészeti munkában a “Maďar pejor. Hlupák, tupec, nechápavý človek” szócikk sokak zsebében nyitotta ki a bicskát. Noha a nyelvészetnek az a dolga, hogy azt vizsgálja, hogyan beszélnek az emberek, a felvidéki magyar közösség sértve érezte magát… Mert bár a mi nyelvünkben is megvan a Te talián!, szókapcsolat, amely az olasz nyelvet beszélők érthetetlenségére utal kissé korábbi nyelvi érintkezésből, mégsem szeretjük, ha lekezelően bánnak velünk.
Becsületére legyen mondva, az ország második közjogi méltósága elegánsan oldotta meg a feladványt: legerősebb felvidéki magyar politikai képviseletünk, a Magyar Közösség Pártja vezetői előtt gyakorolt önkritikát. Komoly kérdésekre ugyan (kettős állampolgárság ügye, a Beneš-dekrétumok és a hozzá kapcsolódó diszkriminatív intézkedések) nem kaptunk megnyugtató választ, de arról legalább szó volt, hogy Dél gazdaságilag már nem lesz árva (esetleg: Árva?). Az esemény és annak utóélete ismert: aki nem volt ott, az kritikával élt, vagy elhatározta, hogy nem lesz utánfutó. ..
Az elhibázott grammatika okán összehívott sajtótájékoztatót látva az őszinte szembenézés kérdése vetődik fel: mi, felvidéki magyarok milyen szerepet szánunk magunknak a következő 5-20 esztendőben? Elfogadjuk (a kevésbé asszimilációs profilú) szlovák pártok gondoskodását, s közéjük illeszkedve elégedünk meg egy-egy államtitkári, tanácsadói poszt langymelegével? ? Az ágens (a tényleges cselekvő) vagy a patiens (a cselekvés által érintett lény) szerepét szánjuk-e magunknak? Fenntartjuk és tovább tápláljuk-e az elmúl tíz év önsorsrontó gyűlöletpolitikáját, amivel sikeresen zártuk ki magunkat a valós közösségi önmegvalósításból és érdekérvényesítésből? Valódi vagy csak látszategységre törekszünk? A kérdésekre a fogyó időt tudatosítva egy fogyó közösség kér választ…
[S közben eszembe jut tizenkét éves lányom mondata, mikor – hallgatva egy hosszasabb telefonvitámat – megjegyezte: “Tudod, apa, ti olyanok vagytok, mint a minyonok a mesében… Mindig keresitek azt a gonoszt, akit szolgálhattok…”. Találó. Csak nehogy úgy alakuljon a felvidéki grammatika, hogy lassan azt mondják rólunk: Cso szi, minyon?]
